Az Aranycsapat emlékére ültettek fát Farkaslakán
Július 29-én, pénteken, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa alapítója, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, az Aranycsapat Testület és a farkaslaki önkormányzat képviselőinek jelenlétében Aranycsapat Emlékfát ültettek a Nemzeti Összetartozás jegyében a Buzánszky Jenő Sportbázisnál. Az Aranycsapat tiszteletére szervezett rendezvényen a jeles személyiségek mellett jelen volt Lengyeltóti testvértelepülésünk Ördöngös néptánccsoportja is, akik a helyi Virgoncz Néptánccsoporttal együtt mutatták be az elmúlt héten, a közös gyimesi tánctáborban elsajátított tánclépéseket. Vidám énekükkel, táncukkal még felemelőbbé tették az ünnepélyes faültetést. (2022. aug. 01.)
„CărbunART, avagy a Szén bűvöletében"
A farkaslaki első „cărbunart” 2021 Kortárs Képzőművészeti Alkotótábor munkáiból nyílt kiállítás 2022 július 15-én a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A pénteki megnyitón Botár László festőművész, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa üdvözölte a jelenlévőket, aki maga is résztvevője volt a tavalyi alkotótábornak. Lucian Muntean, a tábor kurátora és Kovács Lehel, községünk polgármestere a tábor létrejöttének, megvalósításának és lebonyolításának fontosabb momentumait elevenítették fel. A kiállítás augusztus 10-ig látogatható.
Adminisztrátori állás betöltésére hirdetnek versenyvizsgát a hivatalnál
Farkaslaka község Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet egy adminisztrátori állás betöltésére, meghatározatlan időre. Az érdeklődők, a meghirdetett állással kapcsolatos további tudnivalókért, hívják a 0266-248 112-es telefonszámot.
A „cărbunart” I. farkaslaki képzőművészeti alkotótábor kiállítása Csíkszeredában
A farkaslaki első „cărbunart” 2021 elnevezésű Kortárs Képzőművészeti Alkotótábor alkotásainak péntektől (2022. júl.15.) a csíkszeredai Megyeháza Galéria ad helyet. Szénnel vagy anélkül mesélni a szénről, a szakmáról és ennek szeretetéről. Ezt tűzte ki célul a 2021-es alkotótábor 6 tagú, elismert képzőművészekből álló csapata. A táborban készült alkotásokból összeállított kiállítás megnyitója július15-én pénteken 18 órától lesz és augusztus 10-ig lesz megtekinthető.
Búcsút tartanak a Gordon-hegyen a Jézus Szíve-kilátónál
A Farkaslaka és Bogárfalva fölötti magaslaton az ünnepi szentmise 2022 június 25-én, szombaton déli 12 órakor kezdődik, előtte egy órával keresztúti ájtatosságot tartanak. A szentmise szónoka Ft. Tamás Barna, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa lesz.