Isten éltesse a Szépkorúakat!

Farkaslakán kedden (október 6-án) ünnepelték az idősek világnapját. 13 órától szentmisén adtak hálát a Jó Istennek mindenért, majd a Tamási Áron Művelődési Otthonban folytatták az ünnepséget a résztvevők. A Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi munkatársai Bálint Tünde és Sándor Isú rádió-kabarés jelenetekkel, a farkaslaki iskola IV. osztályos tanulói népdalcsokorral tették színessé a délutánt. Id. Bugja István tangóharmonikán játszva, ismerős dallamokat tartalmazó nótás “találós kérdéseivel” emelte a hangulatot, örömteli mosolyt csalva a szépkorúak arcára. Ízletes szendvicsek és finom sütemények tették édesebbé a résztvevők pillanatait.“Egyformán szép minden kor/ Mert mind az életről szól,/….Példaképül szolgálni az előző nemzedéknek,/ Olyan embernek lenni, kire felnéznek.”(részlet az ajándékba kapott Emléklap szövegéből) - 2021.okt.07.

 

Gyűjtést kezdeményeztünk a bogárfalvi Bálint család megsegítéséért

Adománydobozok voltak kihelyezve Farkaslakán, Szentléleken, Bogárfalván, Kecsetben és Malomfalván az élelmiszerüzletekben. Október 1- jén összegyűjtöttük a pénzadományokat: 6012 lej gyűlt össze. Hétfő délután, a bogárfalvi családi háznál, László Mátyás helyi önkormányzati képviselő és Bakó Csilla tanítónő jelenlétében a pénzösszeget átadtuk Arankának, az édesanyának, aki könnyek között mondott köszönetet minden segítő, jó szándékú embernek. Emlékeztetjük Önöket, hogy a Bálint Albert-Végh Aranka házaspár és 2 kiskorú gyermekének fából készült bogárfalvi családi házát könnyező házigomba fertőzte meg. A gombamentesítés, fertőtlenítés hatalmas költséggel jár. Kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten továbbra is segítsen a bajbajutott családnak.

A család folyószámla száma:

NUME CONT

CURRENT ACCOUNT

TITULAR CONT

BALINT ARANKA

IBAN

RO48BACX0000001030416000

Cod BIC/SWIFT

BACXROBU

 

”Az írók hete a Kotyogóban -Így étkeztek ők”

Farkaslakán a Kotyogóban, hétfőn ( szept. 20-án) délben, ünnepélyesen nyitották meg azt a gasztronómiai tematikus időszakot, melynek “Az írók hete a Kotyogóban - Így étkeztek ők’’ címet adták. Az esemény keretében megnyílt Zsigmond Aranka festő, textilművész valamint Simó Júlia, a “Casa Rustica” alkotóműhely vezetőjének a közös kiállítása a vendéglő melletti “Motoros házban”. Farkaslaki kisdiákok és a székelyudvarhelyi NYÖP műkedvelői tették még ünnepélyesebbé a hétfői napot. A Kotyogóban, a következő két hétben ( szept. 20.- okt. 03. között), a klasszikus menüt a magyar irodalom jeles tagjainak kedvenc ételeivel kiegészítve tisztelegnek nagyjaink munkássága előtt. Aki betér oda, megismerheti és megkóstolhatja többek között Tamási Áron, Gárdonyi Géza, Benedek Elek, Kányádi Sándor, Arany János, Krúdy Gyula és Jókai Mór kedvenc ételeit. A kellemes időtöltés hangulatát emeli még Pálffy László gitárművész is, aki a következő két hétben minden délután 5 órától zenélni fog a vendégeknek. Szeptember 24-én, pénteken Csomor József és Zerkula György, a régi Siculus Fesztivál egykori fellépői “színesítik” a kínálatot. Várnak mindenkit szeretettel az ’’Így étkeztek ők’’ egyedi étlappal.

A Tamási Áron szülőháznál áttérnek az őszi-téli nyitva tartásra

Farkaslakán, a Tamási Áron szülőháznál áttérnek az őszi-téli nyitva tartásra. Tisztelettel kérjük a csoportos és egyéni látogatókat is, hogy előzetesen jelentkezzenek be a 0740-918 543- as telefonszámon. ( 2021. szept. 27.)

Tamási születésének 124-ik évfordulóján emlékeztek Farkaslakán

A farkaslaki TÁME (Tamási Áron Művelődési Egyesület) és a helyi polgármesteri hivatal közös szervezésében, 2021. szeptember 19-én, vasárnap 11 órától, a farkaslaki római katolikus templomban emlékmisével vette kezdetét a Tamási Áron születésének 124-ik évfordulóján tartott megemlékező ünnepség. A szentmise után a jelenlévők átsétáltak az író szülőházához, ahol az Udvarhelyszéki Napkorona Népzenekör népdalszerető tagjainak előadásával kezdődött az ünnepi műsor. Kovács Lehel polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, miután Botorok Annamária népdalt énekelt. Hadnagy Jolán, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke az író munkásságát méltatta, majd farkaslaki kisdiákok népdalcsokorral örvendeztették meg a közönséget. A Tamási-díj átadása következett. A. Szabó Magda, a budapesti Tamási Áron Közalapítvány elnök asszonya bemutatta a díjazottakat (Tamási Áron díj 2020: Mihályi Magdolna/ -Tamási-díj 2021: Kilyén Ilka). A farkaslaki „Zeng a Magosság” egyházi kórus 2 éneke zárta a rendezvényt. Délután 4 órától az Ágnes néni háznál, a Kultúrcsűrben „Tündökletes világ” címmel megtekinthettük Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadását, majd bemutatták a Tamási Áron-albumot. Az Udvarhelyszéki Napkorona Népzenekör népdal-éneklésével zárult a vasárnapi farkaslaki kulturális délután. (Fotó: Jakab Emil, további fényképek a Farkaslaka Képekben facebook oldalán)