Megjelent a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal 17-es számú határozata

Községünk minden településén továbbra is érvényesek a már ismert járványügyi szabályok. ( 2021. márc. 19.)

 

Vigyázzunk egymásra, tartsuk be a hatóságok által előírt óvintézkedéseket!

Tisztelt községlakók, a Hargita Megyei Vészhelyzeti Bizottság pénteken (2021. márc. 5- én) döntött a megyei települések új járványügyi besorolásáról. Ennek értelmében Farkaslaka község, 2021 március 5., 23 órától- március 19-ig, sárga besorolású kategóriába került. (2021.márc.05.)


Kiút a bántalmazásból- csoportmunka családon belüli erőszak áldoztaival

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, családon belüli erőszak részlegének osztályvezetője György Enikő tájékoztatott arról, hogy Venus - Együtt a biztonságos életért című országos projekt  keretében létrehoztak egy védett lakóotthont, megyei szinten is, a családon belüli erőszak áldozatai számára. A vezérigazgatóság szakemberei támogató csoportot indítanak a családon belüli erőszak áldozatainak, melynek keretében teljes anonimitás mellett segítséget nyújtanak a bántalmazásból kitörni készülő nőknek. Egy csoport maximum 10 főből állhat, a találkozásokra havonta 1 alkalommal kerül sor. Érdeklődni és iratkozni a 0726 -123 330 telefonszámon lehet. ( 2021 márc. 12.)

  

Fogyatékkal élő személyek figyelmébe!

Közérdekű közlemény.