Tamás Csaba a Nemzeti Vágtán

A budapesti Hősök terén felállított speciális pályán 2019 október 19-20-án, a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon.  A Nemzeti Vágtán idén Tamás Csaba, Farkaslakáról, Fiber lovával vett részt. Kérdésünkre Csabi, telefonon elmondta, hogy a nagyon erős előfutamon sajnos rossz startot kaptak, vagyis a ló úgymond „beragadt”, és emiatt megkésett a startnál. De ennek ellenére örvend, hogy ismét részese lehetett a vágtának és köszöni mindenkinek a támogatását.  Farkaslaka községből egyébként egy lelkes szurkolótábor követte végig a nemzeti vágta eseményeit.
Fotók: Tamás Csaba.