“Együtt lenni, egységben maradni és imádkozni”- Ft. Kovács Gergely érsek bérmált Farkaslakán.

Október 30-án, szombaton délután 54 lánynak és 56 fiúnak szolgáltatta ki a keresztény nagykorúság szentségét Ft. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a farkaslaki templomban. A környékbeli papok koncelebrálásával bemutatott szentmise előtt Laczkó Vilmos helyi plébános köszöntötte a főpásztort, ezt követően Tamás Anna bérmálandó diáklány szavalt. “A bérmálkozás mindenkinek az egyik személyes Pünkösdje. Ma itt ugyanaz történt, ami Jeruzsálemben az első pünkösdkor. Beteljesedik az, amit Jézus Krisztus megígért: hogy elküldi a vigasztalót, elküldi a Szentlelket, és az apostolok, az egybegyűltek részesülnek a Szentlélek hét ajándékában.”- mondta el szentbeszédében az érsek, majd így folytatta: “Legyetek meggyőződve arról, hogy itt ma Pünkösd van, itt ma a Szentlélek kiárad rátok és megerősít. Képessé tesz benneteket arra, hogy az egyházban a nektek szánt küldetést teljesíteni tudjátok.” Végül arra kérte a fiatalokat, hogy az Istentől kapott talentumokat állítsák a közösségnek a szolgálatába, ne várják, hogy valaki jöjjön, hívja őket, hanem álljanak elő a “kinccsel”, ajánlják fel a közösség számára.” A bérmálás alatt a szent zenei szolgálatot a helyi “Zeng a magasság” egyházi kórus végezte Bakos Árpád kántor úr vezetésével. A bérmálási szentmise a pápai és a magyar Himnusz eléneklésével zárult. Végül emlékfotók készítésével is megörökítették a főpásztorral való találkozást a farkaslaki templomban. (2021. nov. 02.)- Fotó: Jakab Emil/ Farkaslaka Képekben