Tamási Áronra emlékeztek Farkaslakán.

 2021 május 21-én, pénteken, délután 3 órától a farkaslaki sírkertben tartották a Tamási Áron halálának 55. évfordulójára szervezett megemlékezést.Az egybegyűlteket elsőként Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere köszöntötte, őt követően Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke emlékezett a nagy íróra, majd Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke méltatta Tamási munkásságát. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Percze László konzul is tiszteletét tette a megemlékezésen, továbbá Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke és küldöttsége is. A rendezvényen a jelenlévők Ágoston Eszter népdal énekét, Hadnagy Hunor szavalatát, míg Terék József és barátai előadásában a “Pest megyei verbunk”-ot és Kodály Zoltán “Kállai kettős”-ét is hallhatták. A “Zeng a magasság” egyházi kórus tagjai Mária énekekkel tették tiszteletüket a megemlékezésen, ami Laczkó Vilmos plébános imájával, papi áldásával végül pedig koszorúzással valamint a magyar és székely himnuszok eléneklésével zárult.Fotó: Jakab Emil.