Nemzeti Összetartozás Napja Farkaslakán- 2024. június 4.

A megemlékezésen elsőként Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere emlékezett, majd Hadnagy Jolán a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke, valamint Bíró Barna Botond, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. A kedd délelőtti megemlékezésen részt vett és ünnepi beszédet mondott Soltész Miklós, a Magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Felemelő volt az is, hogy a határon túlról is (Ajak, Gönc, Nyírkércs) érkeztek ismét Farkaslakára diákcsoportok. Gyombolai Péter Vince konzul úr, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusáról, a LóFő Lovascsapat néhány tagja, a székelyudvarhelyi Történelmi Vitézi Rend tagjai is itt voltak. A Farkaslaka községi Ifjúsági Fúvószenekar zenei játéka, a „Zeng a Magasság” egyházi kórus énekei, Balázs Csanád szóló éneke, valamint az első osztályosok: Demény Zselyke, Égei Barbara, Hadnagy Máté, Jakab Kincső és Somai Zsófia népdalai emelték a megemlékezés meghitt hangulatát. Ft. Oláh Dénes helyi plébános által mondott ima és áldás után, a megemlékezés koszorúinak elhelyezésével, és a himnuszok eléneklésével zárult a farkaslaki Nemzeti Összetartozás Napja. ( Fotó: Jakab Emil, további képek a Farkaslaka Képekben és a Tourinfo Iroda Farkaslaka facebook oldalán).