Farkaslaka községi lakók figyelmébe

A farkaslaki Polgármesteri Hivatal szervezésében és irányításával megbeszélést tartottak a farkaslaki önkéntesek és a helyi katasztrófavédelmi bizottság is, akik már dolgoznak és végzik feladatukat ebben a nehéz időszakban a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében községünkben is.
➡️ Március 23-án, hétfő este a helyi Kultúrotthonban, az elővigyázatossági intézkedéseket betartva, tartották a megbeszélést a farkaslaki önkéntesek. Ferencz Izabella és Sipos Kinga koordinálásával megalakult, összeállt Farkaslakán 5 bizottság (csapat) utcákra lebontva, akiknek feladata első körben feltérképezni a 65 éven felüliek helyzetét, majd ebben az időszakban úgymond monitorizálni őket.
Hasonló csoportok alakultak Pálfalva-Váralján, Kecset-Kisfaludban, Malomfalván, Bogárfalva-Szentléleken is.
➡️ Tehát Farkaslaka községben összesen 12 csapat 6 koordinátorral a következők szerint:
I. FARKASLAKA - FERENC IZABELLA és SIPOS KINGA (koordinátorok)
1.A) Tagok: Magyari Attila, Fancsali Ernő, ifj. Sándor Tamás, Demény Szabolcs, Magyari Lajos (Faluvége, Malom utca, alsó Fancsaliakig, beleértve az utca is).
2. B) Tagok: Miklós Áron, Bakos Árpád, Tamás Lázár, Fancsali Mária, Márton Tamás (Főút -iskoláig, Kovácsok u., Pap u., Hadnagyok u., Temető u., Tömbházak, Ballák u) .
3. C) Tagok: Bertalan Csaba, Márton Lehel, Fancsali Ibolya, Pakot Sándor ( Főút -iskolától- Hivatalig, Nagykert, Sala u., Új negyed).
4. D) Tagok: Jakab Katalin, Hadnagy Árpád, Máthé Kálmán, Kovács Kálmán, Lőrincz Levente (Sáros u., Virág u., Tökmag u.).
5. E) Tagok: Hajdó Levente, Márton Elemér, Fancsali János, Varga János, Fancsali Emil, Miklós László, Hadnagy Beáta- Caritas (Nagy u., Kalóz u., Simó hegye, Felső Fancsaliak, Csordajáró u., Cérna u., Kokó u., Supi utca).

➡️ II. PÁLFALVA-VÁRALJA - KERESTÉLY EDIT (koordinátor)
Tagok: Kerestély Tibor, Vajda Imre, András Ibolya (falugondnok) / Sipos László tiszteletes, András Ferenc .

➡️III. KECSET-KISFALUD - ÉGEI KINGA (koordinátor)
Tagok: Demény István, Kiss Árpád, Kovács (Bakk) Ibolya / Szász Emőke, Bakk Sándor

➡️IV. MALOMFALVA - LAKATOS SÁNDOR (koordinátor)
Tagok: Hadnagy Árpád, László Enikő, Papp Jenő, Miklós Péter, László Attila, Sinka Áron, Dr. Szakáli Botond.

➡️V. BOGÁRFALVA-SZENTLÉLEK - GYÖRGYDEÁK EDIT (koordinátor)
Tagok: László Mátyás, Bakó Csilla, Györgydeák Árpád / Geréb Péter, Hajdó Emese- Caritas, Hegyi Aranka, Csergő Lajos, Mihály Edit.   (2020 márc. 25.)