JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Farkaslaki hittanos gyerekek „Bibliai Napokon” vehettek részt idén is.

 

Ft. Oláh Dénes plébános lelki vezetésével és kezdeményezésére 2025. június 23-25. között szervezték meg a vallásos napokat. A téma a szentmise és a templomi kellékek voltak. Közel 120 gyerek részvételével, a helyi pedagógusok, önkéntes fiatalok és felnőttek közreműködésével zajlottak a foglalkozások. Reggeli torna után filmnézés volt a hittanteremben, majd a látottak megbeszélése a templomban. A délutánokat Bakos Zsófia nevelőnő gondoskodása mellett, a Szent Fausztina Napköziotthon udvarán töltötték játékos, kézműves foglalkozásokon. Ft. Oláh Dénes plébános a szerdai záró misén összegezte a három nap tapasztalatait, ellátva keresztény jó tanácsokkal nemcsak a gyerekeket, hanem a szüleiket is. A hála és a köszönet szavait intézte mindazokhoz, akik bármivel is jótékonyan hozzájárultak a bibliai napok sikeréhez. Végül plébános úr is áldásban részesült a szülők részéről. Az elkészített tárgyakat, rajzokat vasárnap (jún.29.) a templom bejárati részén kiállítva megtekinthették a farkaslaki hívek is. Istennek legyen hála!