JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

„Nyikómente népviseletben I.” Farkaslakán

2023. szeptember 30-án első alkalommal került megrendezésre a „Nyikómente népviseletben I.” rendezvény, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és Farkaslaka község Polgármesteri Hivatalának közös szervezésében és támogatásával. Az eseményre községünk településeiről és a szomszédos Siménfalva község falvaiból is érkeztek résztvevők- közel 80 személy-, akik magukra öltötték székely ruháikat és bemutatták viseleteiket egymásnak. Szombaton délelőtt a farkaslaki Tourinfo Iroda székhelyénél gyülekeztek a meghívott csoportok tagjai, majd átvonultak a helyi katolikus templomba, ahol ökumenikus istentiszteleten vettek részt. Ének- és zeneszó kíséretében, végigvonulva a falun, a Tamási Áron Művelődési Otthonban folytatták a napot, ahol az ünnepi beszédek elhangzása után megnyitották az „Őseink viseletben című fotókiállítást is. A falvak csoportjainak népviseleti bemutatóját követően a farkaslaki Virgoncz Néptánccsoport, a malomfalvi, a kecseti gyerekek udvarhelyszéki és moldvai táncrendet, valamint népi gyermekjátékokat is bemutattak a színpadon. Végül pedig közös ebéddel zárták a népviseleti találkozót. ( Fotó: Jakab Emil, továbbiak a Farkaslaka Képekben facebook oldalon)