Kisfalud

 


Történet

Kecsettől délre, a Gada patak partján néhány házból álló település Nyikómalomfalváról is megközelíthető a 13 C jelzésésű nemzeti útból észak felé letérő 35- ös községi úton.

A lakosság megélhetését az 1990- es években létesitett kis családi szövődék, egy raklapokat gyártó kisvállalkozás és egy fajátékokat készitő műhely jelenti. Híresek az itt készített sima és bogos csergék, gyapjútakarók.

Két falurészt Alszeget és Felszeget, az 1697- ben épült református templom választja el. A kis templom érdekessége, hogy mennyezete 82 festett deszkakazettával díszített. A templom karzatát is virágmintás kazetták borították, de sajnos a javítások alkalmával olajfestékkel átfestették. A templomtól néhány méterre, az út mellett, 1825 - ben épült, zsindellyel födött harang láb áll.


 

Közigazgatás

 

Ország: Románia

Történelmi régió: Erdély

Megye: Hargita

Rang: falu

Községközpont: Farkaslaka

Irányítószám: 537173

Körzethívószám: 0266

Népesség: 76 fő

 

 



Látnivalók

 


 Korábbi temploma a hagyomány szerint a régi temető Kápolna nevű helyen állt. Az 1870-es évektől Kecsettel egy igazgatási egységet alkotott. Református temploma 1697 körül, más vélemény szerint 1620-ban épült, 1815-ben javították.
Kazettás mennyezete nagyrészt eredeti. Fa haranglába 1827-ben épült. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott. 1992- ben 92 magyar lakosa volt.